2014. április 2., szerda

Mughlai csirke



Bár még mindig a rántott hús meg az olaszos kaják a legnagyobb kedvencek a gyerekeknél, rögtön sorban utánuk nem a csirkepörkölt, hanem a csípős-fűszeres-paradicsomos csirke tikka masala következik, naan kenyérrel, mostantól pedig ez a csirke. 
Szó szerint vita volt az alábbi - nem kicsi - adagon, és osztozkodni kellett, az pedig mindenkit mélyen felháborított, hogy a képen látható mini adagot meg két kis darab naant félreteszem másnapra a fotóhoz.Legközelebb tényleg valami nagy kondérban csinálok dupla mennyiséget, mert ha lehet, másnapra még jobb ( Indiában több napig érlelik-készítik eleve), és mint minden szószos. étel, jól bírja a fagyasztást is. Rémisztőnek tűnik a hozzávalók sora, pedig valójában csak elő kell őket venni, és sorban alávetni kevés őrlésnek, pirításnak és főzésnek -  a vége pedig egy ízorgia.
Az eredeti receptben mazsola is szerepelt, épp nem volt otthon, de nem is hiányzott.

Hozzávalók: (4-6) személyre

hüvejkujjnyi friss gyömbér
4 nagy gerezd fokhagyma
2 teáskanál római kömény
1 tk. őrölt koriander
4 száríttt chili
4 ek darált mandula
1,2 dl víz

 5 zöld kardamom, kimagozva, magok összetörve mozsárban
1 kisujjnyi fahéjrú, hosszában megroppantva
2 babérlevél
4 szegfúszeg

4 ek olaj
1 kg csirkemell, felkockázva
2 vöröshagyma

2,5 dl sűrű joghurt
2,5 dl húsleves
1,2 dl tejszín
1 tk garam masala fűszerkeverék
1 ek. cukor
1 tk só



Az első hét hozzávalót aprítógépben pürésítettem. Előkészítettem a második négy hozzávalót. 
A vöröshagymát apróra vágtam, a csirkemellet felkockáztam és egy nagy serpenyőben két részletben átpirítottam az olajon (nem kell készre sütni, csak hogy kifehéredjen és picit megkapjon a hús) majd kivettem az olajból és félreraktam. 
A maradék olajon a vöröshagymát a fűszerekkel - a második négy hozzávalóval - lassan, kevergetve átpirítottam.Hozzáadtam a fűszeres mandulás szószt és összeforrósítottam, hozzáadtam a joghurtot, levest és tejszínt, beleraktam a csirkemellet a közben engedett levével együtt, majd a cukrot, sót és a garam masala keveréket.
Húsz percig pároltam jó közepes lángon, mikorra a szósz kissé besűrűsödött.

Rizzsel se rossz, de legjobb naan kenyérrel tunkolni.

Nigella receptje.

2 megjegyzés:

Zsuzsi írta...

Ha ízlik ez és a tikka masala is, próbáljátok meg a vajas csirkét (murgh makhani) is, szuper!

zsuzska írta...

Szóval ezt a receptet kb 10szer főztem meg, amióta megtaláltam. Imádjuk. Köszi.
Ha megengedsz két megjegyzést: ha csak darált szegfűszeg van otthon (mint pl nálam), elég egy késhegynyi. És a gyömbért érdemes mixelés előtt felvágni, mert az professzionális erősségű mixerem sem mindig vágja el a szálakat, csak feltekeri (gyömbére válogatja).
De még egyszer, köszi!
zsuzska

Related Posts with Thumbnails