2015. február 13., péntek

Zelleres-chilis krumplipüré




Krumplipüréből nagyjából majdnem bármennyit meg tudnék enni, a fiatalságnál is erős versenyben van a steakkrumplival, de hogy zellerrel keverjék... egyelőre kizárt. Én meg így csalok, lelkiismeretfurdalás nélkül ehetek egy normális adagot, a rendszeresen rámtörő zellerehetnék is letudva, a chili feldobja a földes zellerízt,  tessék kipróbálni, jön a hétvége, kell egy jó köret.

Hozzávalók: (2 személyre, köretként)

20 dkg zeller
20 dkg krumpli
1 kk só
2 nagy csipet chilipehely
5 dkg vaj
kb 1,5 dl tej

A megtisztított zellert nagyon vékony szeletekre vágtam, hogy egyszerre puhuljon meg a krumplival. Sós vízben fedő alatt puhulásig főztem a zöldségeket, a vizet leöntve áttörtem őket, hozzádobtam a vajat és a chilipelyhet, a tejet felforrósítottam és úgy kevertem hozzá - a krumpli fajtájától és egyéni ízléstől függ, mennyi kell belőle. Én mindig habosítom a krumplipürét kézi mixerrel, hogy levegősebb legyen, nem kell túlzásba vinni, mert akkor furcsán nyúlós állagúvá válik, épp csak két-három kör, és már kész is. A gyerekek reklamálnak, ha ez elmarad.

2015. február 12., csütörtök

Mandarinos-diós madársaláta gorgonzolával






Ez csak egy saláta. Mit lehet erről írni? Legyen otthon mindenből egy kicsi, ez is, az is, keverjük össze, és kész a saláta. Gyerek nem eszi, férfi nem eszi, csak ha van esetleg hozzá egy félkilós steak is, egy szimpla hétköznap nem irigyli el tőlünk senki az égvilágon, közben eszünkbe jut, hogy ezdemilyenegészséges, jönabikiniszezon, megebédeljük, lesz belőle blogbejegyzés is, WIN, de senki se olvassa, mert mindenki csak a sütiket keresi.
Nemcsak marhahús, hanem egy helyes szelet lazacmellé is jó lesz, vagy pirítósra halmozva valami finom szárított sonkával.

Hozzávalók: (egyszemélyes adag)

5 dkg madársaláta
2 ek. aprított dió
1 nagyobb mandarin
fél fej lilahagyma
2 ek.dióolaj
5 dkg érett  gorgonzola
kevés bors

A mandarint meghámoztam, vékony szeletekre vágtam, a két  végéből kifacsartam a levet, a megmosott madársalátával és a vékony szeletekre vágott lilahagymával tányérra raktam,  megszór dió, morzsol sajt, olaj és mandarinlé locsol, borsoz, kész.





2015. február 6., péntek

Gyors pho leves (vagy olyasmi)




Igen, az ember elképzeli, amikor a gyereke megszületik, hogy majd a gyereket nemcsak hogy ideális tökéletesanyaként/apaként neveli (főleg első gyereknél esik ez meg) , hanem úgy is eteti. Semmi bolti vacak, ohne  cukor, színezék, junk food,  egyebek - még akkor is, ha egyébként szerencsére nem kínozza semmi allergia. Egyszer azonban a gyerek felnő. És hiába a sok elrettentő mese, burkolt népnevelés, a sok házilag készített pizza, leves,  péksüti, hamburger és egyebek, tudomásul kell venni az elkerülhetetlent, a gyerek csoportnyomás alá kerül. És nem  Vivaldit vagy klasszikus metált fog hallgatni, hanem nyálas fiúzenekarokat, vagy technot, és  - oh irgalom atyja, ne hagyj el - beteszi a lábát egy Mcdonaldsba, vagy bögrést levest kér csomagolni a sítáborba. 
Én nem vagyok híve se annak, hogy a gyerekünket kizárólag a mi ideológiánkat követő  szülők szófogadó  gyermekeivel járassuk együtt oviba meg iskolába, és csakis ilyen gyerekekkel barátkozzon - sőt ez nagyjából lehetetlen - és hatalmaskodó tiltással meg papolással tiltsuk el mindentől, ami nem illik a világképünkbe - ennek kamaszkorban  csak annyi eredménye lesz, hogy a gyerek lassan  utálni fog mindent, amit mi elképzelünk, és még direkte jobban vágyakozik másra. És a tiltott gyümölcs mindig édesebb, mindig csábítóbb. Én ennek az elvnek tudom be, hogy a gyerekeim értékelik a házi kosztot, tudomásul veszik, hogy korlátos a hozzáférésük az általunk értéktelenebbnek tartott gyári cuccokhoz,  nincs tiltás, szónoklat, de nincsenek eltitkolt kiruccanások a gyorséttermekbe és idegőrlő viták a chipses polcok előtt. Néha belefér, de semmiképp sem rendszeres. Egy dologban vagyok csak - nyilván következetlenül - makacs, a kínai/thai/vietnami zacskós levesszörnyedvények terén. Nem is tudták,hogy ilyen létezik, míg a nagyobb tavaly nyáron azzal jött haza egy európai ifjúsági csereprogramról, hogy sürgősen szerezzünk be pár ilyen levest, igaz nem a zacskós, hanem valami műanyag poharas fajtát, mert az egyik haverját ilyen túlélőkészlettel engedték el két hétre, és az milyen jó volt.  Azóta is többször előjött ezzel, erre találtam ki, hogy - bár én nem vagyok egyébként  annyira nagy rajongója a távol-keleti konyhának -, főzzek valami hasonlót itthon. A pho leves úgyis menő - vagy már nem?? - így kipróbáltuk, és bár a verdikt az volt hogy jó-jó, de igazából az a poharas jobb, azért talán egy időre elhallgatott a  kínai gyorsleves miatti reklamáció.

Hozzávalók: (4 személyre)

egy liter csirkehúsleves
1 fél csirkemell
2 ek.olaj
15 dkg rizstészta

1 vöröshagyma
1 csillagánizs
kisujjnyi fahéjrúd
2 tk chilipehely
2 gerezd fokhagyma, szétnyomva
hüvejkujjnyi friss gyömbér, reszelve
bors

petrezselyemzöld ( mert a koriandert nem szeretjük)
2 zöldhagyma, vékonyan felkarikázva
fél lime
plusz chiliszósz/pehely az erős gyomrúaknak

A vöröshagymát megtisztítottam, félbevágtam és egy felforrósított,  vastag aljú teflonserpenyőben a vágott felével lefele fordítva kis lángon 3 percig pirítottam, félreraktam. A száraz serpenyőben fél percig szárazon kevergetve, vigyázva, meg ne égjenek, forrósítottam  az ánizst, a fahéjrudat, a chilipelyhet és a fokhagymát, majd egy nagyobb lábasba átraktam őket, hozzáadtam a megpirított hagymát, gyömbért és felöntöttem a levessel, gyöngyözve felforraltam.
Közben vizet tettem fel a rizstésztának.
 A csirkemellet egészben körbepirítottam a serpenyőben az olajon, sóztam, borsoztam. Vágódeszkán éles késsel nagyon  vékony szeletekre vágtam (ekkor még nincs is átsülve a belseje)  és a lobogó levesbe raktam a szeleteket és egy percig forraltam még, így készre főttek a vékony szeletek.
A rizstésztát az utasítás szerint megfőztem, leszűrtem, rászűrtem a levest, tálaláskor adtuk hozzá a petrezselymet, újhagymát, és a lime-mal lehet picit savanyítani a levest, úgy lesz tökéletes.

Körülbelül innen a recept.


2015. február 5., csütörtök

Nyúlvadas krumpligombóccal




Hogy kinek mi a vadas, az pont annyira különböző, mint a brassói vagy a lecsó. Nekem ez a vadas, ahogyan anyukám csinálta, sokszor még zöldséget se tett bele (és főképp nem reszelve meg beleturmixolva, mert az az Eszterházy szerintünk) és mégis utánozhatatlanul jó, gyerekkorom kedvence, és rendszerint marhahúsból készült. Kb. századszorra se  sikerül teljesen pontosan eltalálni az ízét, de ez igazán megközelítette, pedig csaltam is, kapott egy kis konyakot meg borókabogyót, a nyúlra tekintettel. Természetesen semmi körülmények közepette nem rontjuk el a vadast tésztával, az a menzán szokás, ha nincs gombóc, akkor nincs vadas. 
Mondanom se kell, a gyerekek nem ettek belőle, eltitkolni ugyan már nem kell, hogy aranyos nyuszit vagyunk képesek megenni, de még mindig komoly erkölcsi magaslatról nézik az ilyen kannibalizmust, meg különben is a nyúl szőrös stb.
A mártás sűrítése után lehet még kevés citromlével, sóval, pici cukorral igazítani az ízén, ki hogy szereti, a mustárral kell vigyázni, mert az nagyon ki tud lógni belőle.

Hozzávalók: (2 személyre)

2 nyúlcomb
4-5 ek étolaj
1 kicsi répa és egy kicsike petrezselyemgyökér
10 szem feketebors
2 babérlevél
5 szem borókabogyó megtörve
2 ek konyak
kb. 6 dl víz
1,5 dl tejföl
2 dkg liszt
2 tk. citromlé
1 kk mustár
1 tk. cukor
1 csapott tk.só

a gombócokhoz:
fél kiló  krumpli, tisztítva
kb. 15 dkg liszt
1 tk. só

A combokat a serpenyőben felforrósított olajon hirtelen átpirítottam a répával és a gyökérrel együtt, sóztam, aláöntöttem 4 dl vizet, hozzáadtam a borsot, babérlevelet, borókabogyót és a konyakot, és lefedve lassú tűzön puhára pároltam, közben az elpárolgott vizet pótoltam. Amikor a hús már majdnem puha volt, kivettem a zöldségeket, a lisztet simára kevertem a tejfölben, hozzáadtam a citromlevet, mustárt, a cukrot, és kevergetve  besűrítettem vele a szaftot. 10-15 percig pároltam még a sűrű mártásban,vigyázva, le ne égjen.

Közben a krumplit sós vízben puhára főztem, kihűtöttem, áttörtem, hozzákevertem a lisztet, kicsi diónyi gombócokat formáltam és lobogó vízben éppcsak addig főztem, amíg fel nem jöttek a víz tetejére.

2015. január 29., csütörtök

Forraltborzselé




Mindenkinek megvan a maga forraltbor receptje, jobb is, mert amit télen itt-ott és  a karácsonyi vásárokon árulnak, az szerintem maga a borzalom. Bornak nem nevezhető alkoholos italokból, agyoncukrozva, agyonvizezve és agyonfahéjazva. Én még a szagát is kerülöm, ha tudom. Pedig nem nagy tudomány egy jó forraltbor készítése, alap egy jobb minőségű bor ( szerintem még mindig ne legyen édes, hanem adjunk hozzá főzés közben kevés cukrot) és a friss fűszerek értelmes használata.
A zselé gasztroajándékba készült, eredetileg, a kis maradék itthon kalácson végezte, de sajtokhoz vagy pl. kacsa mellé is jól passzol.

Hozzávalók:

1 üveg száraz merlot
1 narancs lereszelt héja és leve
1 hüvejkujjnyi friss gyömbér reszelve
két kisujjnyi rúdfahéj
késhegynyi őrölt szegfűszeg
7 dkg nádcukor

- a főzés végén maradó forralt borhoz decinként 2 gr zselatin
4 ek hideg víz

A fűszereket, a narancsot és a bort kis lángon felforraljuk, hozzáadjuk a cukrot, majd egészen kis lángon  további  20-25 percig  zümmögtettem. Leszűrtem,  kimértem a zselatint  ,( el is párolgott közben a borból jó két deci ), amit  3-4 evőkanál hideg vízben megáztattam ,hozzáadagoltam egy decinyit a forró borból, simára kevertem, hozzáadtam a  többihez, egyet melegítettem  még rajta, majd kiforrázott decis  üvegekbe töltöttem. Hűtőben 2-3 óra alatt megszilárdult, szobahőmérsékleten egy nap is kell neki, mivel ép csak annyi zselatin került bele, amitől megszilárdul, de jól kenhető, adagolható, nem  a foraltbor-gumicukor a cél, bárnem lehet rossz az sem :).
Hűtőben tároljuk, felbontás után is bír még pár napot.



2015. január 27., kedd

Naan kenyér




Már jó pár  éve adós vagyok ezzel a recepttel, mióta a csirke tikka masala felkerült a blogra, amit tavaly egy másik indiai eredetű étel, a mughlai csirke taszított le a trónjáról nálunk. Szóba se kerülhet, hogy ilyenkor rizs legyen a köret, tehát nagyjából fejből megy a naan kenyér, a Szakácsok Könyve receptje alapján, mondanom sem kell, hogy alapból duplázva a megadott mennyiségeket. Nálunk jobban csípik a sok kisebb kenyérkét, de nyugodtan lehet 6-8 nagy kerek lepényt is sütni ebből a mennyiségből. A kész naan jól fagyasztható, mikróban is melegíthető a hűtőből, és az is előfordult már, hogy az utolsó pihentetési fázis éjszaka hűtőben zajlott, így ebéd előtt csak ki kellett venni átmelegedni, átgyúrni, és már lehetett is sütni.

Hozzávalók:

3 dl víz
2 gr porélesztő (vagy 1 dkg friss élesztő)
50 dkg liszt
10 dkg joghurt
8 gr só
2 tk sütőpor
néhány ek.olaj vagy tisztított vaj  a gyúráshoz és a formázáshoz

kevés olvasztott vaj, petrezselyemzöld vagy aki szereti, korianderzöld

Egy mélyebb tálban a  liszt felét elkevertem az élesztővel és a vízzel, és letakarva állni hagytam. Ezután hozzáadtam a sütőporral és sóval elkevert maradék lisztet és a joghurtot, villával összedolgoztam (nagyon ragad), alul és körben beolajoztam, 15 percig újra pihenni hagytam. Kiolajozott munkalapon plusz egy ek.olajjal fél percig átgyúrtam, megint 15 percig pihentettem.
Újabb, egy perces gyúrás következett, ezután pedig két evőkanálnyi gombócokra osztottam, átkentem pici olajjal és kiolajozott munkalapon vékony lapokká nyújtottam - tradicionálisan könnycsepp alakúra nyújtják-húzkodják. Felforrósított teflonserpenyőben sütöttem, megfordítani akkor kell, amikor a felső oldalán megjelennek a hólyagok - ekkor már szép pirult az alja is. A másik oldalát már elég egy percig sütni.
Kisülés után kentem meg kevés vajjal és szórtam meg petrezselyemzölddel.

2015. január 22., csütörtök

Serrano sonkás sertésszűz vajastésztában




Karácsony másnapján volt főétel, csak épp háromszoros adagban, túlméretezett, biztosra menős alapon. Volt belőle maradék így komolyabb mennyiségben, ezért készült  egy hidegen szeletelős kép, mert egyébként családi események meg ünnepek alkalmával nem szeretek kaját  fotózgatni, meg vigyázzba állítani tömegeket  egy normálisabb beállítás kedvéért, arról nem is szólva, hogy kevés dolgot gyűlölök jobban, mint amikor kihűl a kaja...
A lágy ízű sertésszüzet nagyon feldobta a karcosabb sonka, és az intenzív, aromás malabári bors, amit egy kolléganőm rejtett a karácsonyi gasztroajándék-csomagomba. Lehet itthon is kapni fűszerboltokban, webáruházban, nagyon finom, próbáljátok ki!


Hozzávalók:

egy nagyobb sertésszűz (40-50 dkg-os)
5 szelet serrano sonka
2 tk.durvára darált bors (én malabárit használtam)
15 dkg vajastészta
3 ek olaj
1 kisebb tojás


A sütőt 200 fokra előmelegítettem. A szobahőmérsékletű  húst megformáztam, az elvékonyodott végét levágtam, szárazra töröltem.
Egy nagy teflonserpenyőben felforrósítottam az olajat,a sertésszüzet 4 oldalról, oldalanként két perc alatt átsütöttem rajta,nagyon enyhén sóztam, ezután alufóliával letakartam.

A tésztát a hús hosszára és kb. 20 cm szélesre kinyújtottam, ráfektettem a sonkaszeleteket, úgy, hogy a tészta egyik hosszabbik szélén maradjon egy centi tészta szabadon,  és rászórtam a borsot. A húst középre fektettem, meg forgattam kicsit a borsban és közben körbesóztam.  Szorosan beletekertem a tésztába úgy, hogy a teljesen sonkával borított  széle felől kezdtem, így az üresen hagyott egy centis szélének hála,  jól  össze tudtam zárni a  tésztát, hogy  sütés közben ne folyjon ki a hús szaftja - és ez a "varrat" került alulra sütés közben. A tészta végeit is  összecsippentettem, megkentem a felvert tojással és a sütőbe raktam. Amikor a húshőmérő belülre szúrva 72 fokot mutatott (ez húsz perc volt), a tészta is szép világos aranyszínűre pirult, kivettem sütőből. (ekkor még sül is egy picit tovább belül,abszolút biztonságos, sőt, 62 fok és 3 perc pihentetés is elég lenne, de a tésztának is meg kell sülnie...) Kis pihentetés után szeletelhető, de olyan mintaszerű, mint a képen, csak hidegen lesz.
Related Posts with Thumbnails